2008-ban mikor az esküvőnk volt, elterveztük, hogy ha szeretne jöhetne is a közös babóca... Nem sokat váratott magára, de sajnos nem akart velünk maradni-akárcsak a következő-, így hamarosan rádöbbentünk, hogy ez nem is olyan egyszerű, ha komolyan akarja az ember. De mivel engem nem olyan fából faragtak, mint aki hamar feladja, orvostól orvosig járva, éjjelenként netet böngészve, pénzt és időt nem sajnálva kerestük a gépezetbe csúszott hibát. Az inzulinrezisztencián kívül semmit sem találtak az orvosok, pedig hihetetlen sok vizsgálatot végeztek. A körzeti doktornénim szerint, mindenre lelettem szűrve épp hogy csak down-korra nem... Kértek olyan vizsgálatokat is, amit még sosem írt ki, így azután is utána kellett járni, hogy az egyes vizsgálatokat ki írhatja ki és hova kell menni. Ha a saját nődokim és a körzetim nem lett volna partner, akkor nagyon nehéz dolgom lett volna, de velük szerencsém volt.
Velük szerencsém volt, de 2009 -től babásodás terén már nem voltam ilyen szerencsés... ezért úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk az inszemet, aztán jöhet a lombik, hátha akkor nagyobb esély lenne arra, hogy meg is marad.
Inszemen októberben voltunk, nem sikerült. A meddőségi doki még egy inszemet javasolt és ígérte utána mehet a lombik. Anyagi vonzata miatt úgy gondoltuk, egyenlőre pihentetjük a dolgot, meg már a házaséletünk is kezdett romokban heverni emiatt...
December-január rengeteg tanulással és vizsgázással telt, aminek meg is lett az eredménye:fogytam 6 kilót és gyógytestnevelői diplomát szereztem.
Azt a stresszt amiben ekkor éltem a családom is nehezen viselte, férjurammal hol szétköltöztünk, hol kibékültünk....
Március elejére helyre állt a béke-legalábbis igyekeztünk-, rendezni tudtuk a zavaró tényezőket.
Megpróbáltam a gyógytestnevelői papirommal is valamit kezdeni, tervezgettem, hogy ez irányban folytatom az utamat tovább.
Imádott korcsolyás pályafutásomat is újra kezdhettem és elkezdtem újra jól érezni magam a bőrömben. Már majdnem minden tökéletes lett volna, ha nem keseríti meg az életemet egy nőgyógyászati probléma...
Áprilisra ebből is elegem lett, és elhatároztam, akkor már inkább műtsenek meg, de ezzel együttélni nem tudok...
Április 7-én műtéti időpont megbeszélése miatt felkerestem nőgyógyászom, aki egy meglepetéshírrel szolgált. Felém fordította az ultrahang monitorát és felhívta a figyelmemet a 11,2 mm jó életjelenséget mutató kis embriómra :-)
Volt meglepődés, majdnem lefordultam az ágyról. De nem csak én lepődtem meg a doktor is vagy 5 percig nézte.... mérete alapján 7+4 napos terhes voltam. (elvileg túl, a nálam kritikusnak mondható időszakon), de számitások alapján már a 10 hetet is be kellett töltenem...
Hazafelé azon gondolkoztam, mikor és hogyan mondjam meg a Tibinek és akkor úgy gondoltam megvárom a 12 hetet, hogy biztosra menjünk. Természetesen nem bírtam ki olyan sokáig 3 nap múlva kibukott belőlem, este az ágyban, tehát amiket elterveztem, hogy kiscipő-levélke-terhesteszt.., nos ez mind elmaradt. De úgy láttam ő is nagyon örült. El sem hitte először. Talán akkor vált mindenkinek valóságossá, amikor együtt elmentünk a 12 hetes ultrahngra. ( de erről majd később).
Ebben az időszakban szinte egész nap rosszul voltam (hányinger), de szerencsére vuk elkerült. A rosszullétek már talán az 5-6 héten is voltak, csak akkor azt hittem, hogy a sok fogyástól, stressztől és a vírustól (torokgyulladás,amit épp antibiotikummal kezeltek) vannak. Azt hittem lement a gyomomra is :-)
Április 13-án két csepp elszíneződést láttam, így rögtön telefonálás-kórház-ultrahang-utrogestán. Szerencsére minden rendben volt, persze az utrogestánt ettől kezdve a 12 hétig naponta 3X2-t szednem kellett. Na ezt a részét szívesen kihagytam volna. A napok lassan teltek, pedig a munkahyemen pörögtek az események, volt stressz rendesen...
Még voltunk ultrahangon 9 hetesen is, mindent rendben találtak továbbra is szerencsére.
A 12 hetes genetikai ultrahangra már 3-an mentünk, jött a nagytesó és az apuka is. Szerintem ekkor döbbentek rá, hogy ő bizony minket választott és velünk szeretne maradni. Úgy legyen! Reméljük a legjobbakat! :-) Levették az első nagyadag vért is és minden tanköny szerinti értéket mutatott.
14 hetesen Párom meglepett, elvitt 4D ultrahangra. Annyira, de annyira édes volt, szinte végig fent volt, rugkapált, szopizta az ujját, meg mutogatta magát nekünk. Megmutatta, hogy mit rejtegetett a lábaközött. Ott volt. Láttuk. Felismerhető volt. Kukaca van. Kisfiú. PATRIK.
